Könyv, könyv, könyv

Egyre több vizsgálat jelzi, hogy sokszor a meddőség hátterében emocionális stressz és depresszió áll. Egyrészt -mint láttuk fentebb- a depressziónak komoly kockázata a meddőség (akinek depressziós tünetei voltak már életében, az kétszer valószínűbben válik meddővé), másrészt tapasztalatok szerint a meddő nők kb. egy évi sikertelen kezelés után nagy arányban válnak depressziósakká, ami így tovább rontja esélyüket a meddőségük kezelésében.
Több olyan vizsgálat ismert, amelyben mesterséges megtermékenyítési programban részt vett nőket vizsgáltak, s a vizsgálatoknak egybecsengő a végkövetkeztetése: a programban a depressziós nők sokkal kisebb arányban esnek teherbe, mint a nem depressziósok.

Logikusnak tűnhet, hogy ha sikerül a depressziót, szorongást pszichoterápiás módszerekkel csökkenteni, akkor javulnia kell a teherbeesési aránynak.

Súlyos depresszióval küzdő meddő nőket véletlenszerűen két csoportra osztottak, s az egyik csoport 10 üléses pszichoterápiában részesült, míg a másik csoport nem kapott ilyen kezelést. A kezelt csoportban hat hónapon belül a nők 60%-a (!) teherbe esett és azt sikeresen ki is hordta, míg a másik csoportban a nők 24%-a esett csupán teherbe.
Egy vizsgálatban meddő nőket rövid, stresszcsökkentő csoport pszichoterápiában részesítettek, s a nők 34%-a az ezt követő hat hónapon belül teherbe esett.
Egy másik vizsgálatban meddő nők tíz üléses csoport pszichoterápiában vettek részt, s azt találták, hogy akik magas stresszszinttel voltak jellemezhetők a terápia indulásakor, sokkal nagyobb arányban estek teherbe a terápiát követően. Feltehető tehát, hogy a magas stresszsintűeknél a stressz volt a meddőség fő oka. Hogy sokszor már a problémáról való egyetlen beszélgetés is hatásos lehet, példa erre az a vizsgálat, amelyben meddőséggel kezelt nőket osztottak két csoportra: az egyik csoporttal négyszemközti egyszeri beszélgetést folytatott egy pszichoterapeuta, a másik csoporttal nem történt beszélgetés. 18 hónappal később a meginterjúvolt csoport 60%-a teherbe esett, míg a másik csoportban ez az arány 10%-os volt. 
Egy vizsgálatban legalább két éve sikertelenül próbálkozó meddő nőket osztottak három csoportba. Az egyik csoport 10 üléses aktív pszichoterápiában részesült, ahol pl. relaxációt tanultak, stb. A második csoport direkt pszichoterápiában nem részesült, csak rendszeresen összejöttek, és az aktuális problémákat, orvosi kezeléseket, a meddőség nehézségeit beszélték meg. A harmadik csoport semmilyen pszichoterápiában nem részesült. Mindenkit arra kértek, hogy rendszeresen jegyezze fel, milyen meddőség ellenes orvosi kezeléseken vesz részt. Egy éven át követték a nőket, és a pszichoterápiás és a beszélgetős csoportban 55 ill 54%-os arányban jött létre kihordható terhesség, míg a harmadik csoportban csak 20%- os volt ez az arány. Ami igazán meglepő volt, hogy a teherbeesések egyik csoportban sem mutattak semmiféle kapcsolatot azzal, hogy részesült-e meddőség elleni orvosi kezelésben a nő, vagy sem.
Ez az utolsónak idézett vizsgálat felveti azt a lehetőséget is, hogy a meddőség-elleni orvosi kezelések sikere sokszor olyan pszichés tényezőkön múlik, aminek sem a páciens sem az orvos nincsen tudatában.

Akkor most mindenki menjen pszichológushoz?

A meddőségnek sok oka lehet. Azonban önmagában az egyik ok megléte nem zárja ki a másikat. Vagyis, ha valakinek igazoltan tubaszűkület okozza a meddőségét, attól még lehet depressziós is - talán éppen az évek óta tartó várakozás miatt. A mai mindennapi orvosláshoz lassan jutnak el a mai orvosi kutatások eredményei. A mindennapi orvoslás hadilábon áll a pszichológiával, s ennek elsősorban a páciensek, jelen esetben a meddő nők viselik következményeit. Egy gyenge házasság, egy pályatévesztés, egy fel nem dolgozott trauma, haláleset mind eredményezhet egy néma depressziót, amit az emberek megszoknak, együtt élnek vele, csak sötéten látják egy kicsit a világot. És esetleg emiatt is, könnyebben törődnek bele abba, hogy éppen ők azok, akiknek még gyerekük sem lehet.

Forrás: www.tenyek-tevhitek.hu